Megkülönböztetünk kényszergondolatokat és kényszercselekvéseket. A kényszergondolatok nem azonosak a problémákon való rágódással. Ezek irracionális gondolatok, gyakran ellentétesek az erkölcsi értékeinkkel és szokásainkkal, és ezért szorongást váltanak ki. Minél inkább próbálunk nem gondolni rá, annál inkább megjelennek a tudatunkban. Jellemzően piszokkal, agresszivitással, szexualitással, kételkedéssel és szimmetriával állnak kapcsolatban.
A kényszercselekvések gyakran a kényszergondolatokra adott reakciók. Azt gondoljuk, hogy a gondolataink veszélyesek, mert amire gondolunk, az be is fog következni vagy a felmerülő gondolatunk egyenlő azzal, hogy azt akarjuk is. A felmerülő gondolatokért pedig felelősséget érzünk és cselekvéssel megpróbálják semlegesíteni őket. Jellegzetes kényszercselekvések például a kényszeres tisztálkodás, az ellenőrzés, a számolás, a szimmetria vagy a gyűjtögetés.
Terápia:
Az egyik legeredményesebb módszernek az expozíció és válaszgátlás bizonyult, amelynek a lényege, hogy a pácienst kitesszük a szorongást előidéző tárgyaknak vagy helyzetnek arra törekedve, hogy ne engedjen a kényszercselekvésnek. A gyakorlatot a nehézségi hierarchia alapján végezzük. Az ülés célja, hogy a páciens megélje a szorongást és annak minimális szintre való csökkenését. Néhány terápiás ülés után általában a páciensek már képesek lehetnek az otthoni önsegítő program alkalmazására is. Ennek főleg olyan kényszerek esetében van jelentősége, mint például a tisztasági vagy ellenőrzési kényszer, amely rendelői körülmények között nehezen kivitelezhető.
A habituációs tréning során arra szólítjuk fel a pácienst például, hogy a kényszergondolatait intenzíven, forszírozottan idézze fel, aminek egy bizonyos ideig tartó gyakorlás után az lesz az eredménye, hogy kevésbé fognak félelmetesnek tűnni, így elveszti a szorongáskeltő hatását.
Fontos része a terápiának a diszfunkcionális gondolatok, hiedelmek megváltoztatása is, miszerint ezek a gondolatok rettenetesek és kórosak, amelyeket kontroll alatt kell tartani.
Nem utolsó sorban arra törekszünk, hogy a pácienst segítsük visszaintegrálni a „régi” életébe, a bezártság, az izoláció feladásával, és elősegítsük a munka és a korábbi szabadidős tevékenységek folytatását.