A viselkedésterápia magára a konkrét helyzetekben mutatkozó kórós viselkedés megváltoztatására irányul. Kóros viselkedés alatt például olyan szorongással bíró személyt értünk, aki nem képes tömegközlekedést igénybe venni, vagy szociális helyzetekben olyan fellépő szorongással küzd, amely lebéníthatja a teljesítményét és/vagy a másokkal való kapcsolódást.
A terápia első lépése, hogy meghallgassuk a pácienst, és megértsük, hogy min szeretne változtatni. Pontosan a körülírt problémára fókuszálunk és kezelési programot dolgozunk ki. A terápiás módszerek közül az egyik legfontosabb a szisztematikus deszenzitizáció.
Mivel a legtöbb pszichés probléma szorongással jár különböző relaxációs technikákat sajátítunk el, amely azért fontos, mert a relaxált állapot összeegyezhetetlen a félelemmel, a szorongással. A relaxáció elsajátítása azt jeleni, hogy a meg tudunk szabadulni a feszültségtől, tudatosan képesek vagyunk hatni a testünkre.
Második lépésként összeállítjuk a félelem hierarchiának nevezett listát, amelyben a különböző helyzeteket, ingereket rangsoroljuk a legenyhébbtől a legerősebb szorongást kiváltóig.
A szisztematikus deszenzitizálás abból áll, hogy relaxált állapotban megjelenítjük a legenyhébb szorongáskeltő tételt és addig igyekszünk ebben a szituációban maradni, ameddig a páciens megtanulja szorongásmentesen átélni az addig félelmet keltő helyzetet. A terápiát gyakran imaginációs deszenzitizálással kezdjük, azaz csak képzeletben jelenítjük meg a szorongáskeltő problémát, mert olyan nagy szorongást él át a páciens, hogy nem tudnánk rögtön a valós helyzettel szembesíteni. Az imaginációt is a szorongáshierarchiát betartva végezzük, akkor megyünk a következő szituációra, amikor már szorongásmentesen át tudja élni. Gyakran előfordul, hogy a valós életben a terapeutával együtt próbáljuk ki a problémás helyzeteket, ezt a módszert szembesítésnek hívjuk.
Szerepjáték, modellkövetésen alapuló kezelések: a szerepjáték terápiás alkalmazása többféle célt szolgálhat. Vannak páciensek, akik szégyenlősek, passzívak vagy kirekesztettek. Bizonyos szerepek elsajátítása – ehhez a szerepekhez tartozó kommunikációs eszközök begyakorlása, kommunikációs eszköztár bővítése, asszertív konfliktuskezelés – a cél ezekben az esetekben. A terápia alatt terapeuta rámutat a kliens társas viselkedési zavaraira, majd eljátszanak bizonyos helyzeteket. A terapeuta demonstrálja, modellálja az új viselkedésformát, amit a kliens leutánozhat vagy átalakíthat a saját szája íze szerint. Ezeket az elsajátított készségeket a valós életben is kipróbáljuk, gyakoroljuk, majd a tapasztalatokat átbeszéljük. Ezen készségek birtokában sokkal magabiztosabban viselkedünk, természetesebbé válnak az önkifejező, érdekérvényesítő megnyilvánulásaink. Például szociális fóbia esetén ez a módszer egyben előkészítő talaja a valós életben való kipróbáláshoz.
A viselkedésterápiát a kognitív terápiától nem mindig választjuk el. A terápiás cél érdekében a kettőt egyszerre használjuk a probléma természetéből fakadóan különböző hangsúllyal. Míg a viselkedésterápia viselkedésmódosítási technikákat alkalmaz, addig a kognitív terápia a problémás viselkedés mögött rejlő hibás gondolatok, maladaptív hiedelmek feltárását és annak adaptívabbá tételét tűzi célul.
A kognitív terapeuták úgy vélik, hogy a szocializáció során a személy különböző tapasztalatokra tesz szert önmagával, a világgal és másokkal kapcsolatban. Ezeket a tapasztalatokat rendszerezi, és sémákat, jelentéseket alakít ki. A sémák befolyásolják, hogyan vélekedünk magunkról és a világról. Ez olyan, mint egy szemüveg, amely megszűri az információt negatív, illetve pozitív irányba, és az a szűrt adat kerül a tudatunkba, amely nem a reális képet mutatja. Ha valaki folyamatosan negatív módon interpretálja önmagát és a világot, akkor ez természetesen negatív érzelmeket és ennek megfelelő viselkedést fog maga után vonni. Az emocionális megbetegedések hátterében tehát „gondolkodási zavarok” állnak.
A kognitív terápia során ezen gondolatok azonosítása és megváltoztatása történik. A kognitív modell azt állítja, hogy minden pszichológiai zavar mögött diszfunkcionális gondolatok, attitűdök, sémák állnak, amelyek befolyásolják érzelmeinket és a viselkedésünket. A terápia során különféle módszerekkel próbáljuk realisztikusabbá tenni a torzított, szenvedést okozó kogníciókat.
A kognitív terápia rövidtávú, jelenre irányuló, a jelenben felmerülő problémákra fókuszál.
A terápiában jól működő kapcsolatra van szükség. Fontos, hogy a páciens megbízzon a terapeutájában, hogy őszinte lehessen és szégyen nélkül feltárhassa a problémáját. Nagy hangsúly van az együttműködésen és a páciens aktív közreműködésén. Fontos, hogy a páciens közös munkának tekintse a terápiát, aktívan vegyen részt benne.
A kognitív terápia időben behatárolt, általában 10-14 ülés során kezeljük. Azonban van, akinek több időre van szüksége. A terápia természetesen hosszabbítható, néhány esetben akár 1-2 évig is eltarthat.
A kognitív terápia széles körben alkalmazható, hatékony a különböző iskolai végzettségű, különböző gazdasági helyzetben lévő és különböző háttérrel rendelkező személyeknél. Bármely korosztálynál alkalmazható, már óvodás kortól egészen az idősebb korosztályig.
Menete:
A terápia az első szakaszában megismerkedem a pácienssel, feltárjuk a problémát, amelyben a segítségre van szüksége. Bemutatom a terápiás módszert, amivel dolgozunk és kliens eldöntheti, hogy az elfogadható-e számára. Megbeszéljük a kereteket: hányszor találkozunk, mennyi ideig, milyen hosszan fog tartani egy-egy terápia, a kapcsolattartás lehetőségeiben az ülések között.
A második szakaszban zajlik a módszerspecifikus pszichoterápiás beavatkozás, amely legtöbbször nem csak az üléseken való munkából, hanem otthoni feladataikból is áll.
A harmadik, befejező szakaszban az elért eredményeket összegezzük, megvizsgáljuk a célok milyen mértékben valósultak meg, áttekintjük a terápiás folyamatot. Megbeszéljük a kapcsolat újrafelvételének lehetőségét egy esetleges krízis vagy nehezebb időszak során.